A nyugat bukása

  • Main
  • A nyugat bukása

A nyugat bukása

Monostori Markus
Bạn thích cuốn sách này tới mức nào?
Chất lượng của file scan thế nào?
Xin download sách để đánh giá chất lượng sách
Chất lượng của file tải xuống thế nào?
Európa ​haldoklik! Civilizációnk fennmaradását vagy bukását az öreg kontinensen csak egy hajszál választja el egymástól - erre a következtetésre jutott Monostori az Európai Uniót érő jelenkori kihívások és válságok vizsgálata során. Míg a szerző álláspontja szerint a nyugati országoknak a hanyatlása már lényegében átjutott a holtponton, addig az EU keleti tagállamai előtt még ott rejlik a választás, hogy miként reagálnak ezekre a kihívásokra.
Könyvében a szerző statisztikákat, tényeket és tendenciákat, valamint más szakértőktől származó műveket vesz számításba, így tárva fel az Európai Unió jelenlegi válságának főbb okait. Mindezek alapján érthetően, világosan ugyanakkor szórakoztatóan bemutatja a V4 országok sok évszázados szövetségét és népeik együttműködését, valamint az EU kialakulását, majd pedig rámutat azokra a problémákra és veszélyekre, melyek a közösséget szerinte hanyatlásba döntik. Ilyen például az imperializmus és a kizsákmányolás, a nyugati kultúra és identitás felszámolása, illetve persze, a migrációs válság. Mindezekre válaszul a könyv több elképzelhető forgatókönyvet vázol a jövőre nézve - felvirágzás vagy összeomlás, minden benne van a pakliban, a kérdés csak az, mi magunk miként döntünk!
A szerző a kialakult káoszért a nyugati politikai elitet teszi felelőssé, és sötét humorú kritikával támad számos vezetőt és szervezetet is. Ez a könyv korunk egyik legmegosztóbb írása, mellyel lesznek, akik egyetértenek, és lesznek, akik mélységesen elutasítják a benne foglaltakat - annyi azonban bizonyos, hogy aki kézbe veszi ezt a könyvet, nem fogja unottan félredobni!
Năm:
2018
Nhà xuát bản:
Magánkiadás
Ngôn ngữ:
hungarian
ISBN 10:
6150026574
ISBN 13:
9786150026572
File:
MOBI , 469 KB
IPFS:
CID , CID Blake2b
hungarian, 2018
Đọc online
Hoàn thành chuyển đổi thành trong
Chuyển đổi thành không thành công

Từ khóa thường sử dụng nhất